Fel lehet újra építeni a porrá rombolt bizalmat?
Ahogy a mondás tartja, a bizalom olyan, mint a radír: minél több a hiba, annál kevesebb marad belőle. Bizony nagyon könnyű lerombolni a bizalom egy egész életen át felépített, sziklaszilárdnak tűnő várát. Sokan hittek, szerettek, bíztak, majd veszítettek, de mivel ez utóbbitól már rettegnek, így az első hármat sem hajlandóak újra megélni. Vagy, ha mégis, akkor csak olyan óvatosan. Csak egy kicsit, hogy majd ne fájjon annyira. Vigyázz, mert addig építgeted a kapaszkodókat, amíg elkészül a saját ketreced. Mert csak kicsit szeretni nem lehet. És kicsit bízni sem. A bizalomhoz mindig két ember kell.
Őszinte kommunikáció alatt nemcsak egy alapvető őszinteségre gondolok, hanem az érzések és gondolatok fájdalmasan őszinte rendezésére. Fájdalmas, mert ahhoz, hogy újra kiépülhessen egy teljes bizalomra és őszinte szeretetre épülő kapcsolat, neked is és a másik embernek is tisztában kell lennie a ténnyel:
Olyan sérülés ért, ami nem múlik el egyetlen nap alatt.
Ezt viszont sokan nem vállalják fel. Attól képzelik magukat erősnek, hogy gyengeségeiket és sérüléseiket takargatják mások elől – de sokszor még önmaguk elől is. Erősnek mutatják magukat, de valójában nagyon gyengék. Az igazán erős emberek tisztában vannak a gyengeségeikkel és dolgoznak rajta, hogy megerősödjenek.Hiszem, hogy fel lehet újra építeni a porrá rombolt bizalmat, ha nem elégszel meg a felszínnel, hanem mélyre ásva kezded az építkezést, mert őszinteség hiányában csak értéktelen emberi kapcsolataid lesznek. Ha viszont felvállalod önmagadat, és megtalálod azt az embert, aki nem önmagát szereti benned, hanem elfogad téged olyannak, amilyen vagy, akkor bármekkora sérülés is ért, újra képes leszel felépíteni a bizalom várát. Nagy munka lesz, de türelemmel és őszinte szeretettel sikerülhet.
Vélemény, hozzászólás?